Amit tudni érdemes a táborról

 

A tábor védjegye, hogy a programok és játékok a résztvevők

erősségeit hangsúlyozzák.

Az unalom és a feszengés nem jellemző, mert a gyerekek az első pillanattól az utolsóig

intenzív figyelmet kapnak.

A kis létszámú közösségi élmény ezt lehetővé teszi.

A tömény élménysorozat közben a gyerekek befogadó állapotban lehetnek, így a

fejlődés észrevétlenül, szórakozás és játék közben valósul meg.

A jó hangulatról és a felszabadult légkörről az gondoskodik, hogy a tábor

a hasonló beállítottságú gyerekeket hozza össze.

Az ingyenes online felmérés itt elérhető: 

https://forms.gle/W6dQ1ss4dTg48zio9

Szellemi fejlődés

Szellemi fejlődés

9

Divergens gondolkodás

Támogatjuk a szokatlan, nem mindennapi megoldásokat felsorakoztató észjárást és teret adunk a gyors, rugalmas gondolkodás fejlődésének.  A játékok nehézségi szintjét úgy lőjük be, hogy az érdeklődés fenn tudjon maradni 5 napon keresztül.
Az eredmény, hogy amikor a szülők jönnek a gyerekekért, könyörögni kell, hogy induljanak már haza. 

9

Tágítjuk a világszemléleletet és lekötjük a figyelmet

Maguk a tagok gondoskodnak róla, hogy a napi témáink elég érdekfeszítőek legyenek, ugyanis a témát a tagokkal együtt választjuk ki. Arról informálódunk és gondolkozunk, ami aktuálisan érdekli a gyerekeket. Figyelünk arra, hogy minden résztvevő megtalálja azt a szemüveget, amin keresztül érdekes a feladat, mert alapszabály, hogy élvezettel csináljuk, amit csinálunk.

9

Itt nincs olyan, hogy "nem tudom"!

A gyerekek hamar megtanulják, hogy sosem állunk meg a “nem tudom megcsinálni” állapotában, hanem továbbmegyünk a gondolkodás és megoldáskeresés állapotába. Ha sikerül a váltás, hirtelen nagyon jól megy, amitől annyira félt. Ez belülről fakadó önbizalmat ad, mert a saját érzékeivel tapasztalja, hogy többet tud, mint az előbb.

Jellemfejlődés

Jellemfejlődés

9

Stabil önbecsülés
erősítése

Alapeszménk, hogy a dicsérettel és jól irányzott, pozitív visszajelzésekkel segíthetünk a gyerekeknek, hogy ki merjenek nyílni mások előtt, mint magabiztos, reális önképpel rendelkező, életrevaló emberek. 
Célirányosan adunk pozitív visszajelzéseket, de sosem túlozva vagy félrevezetve a gyermeket.

9

Együttműködés képessége

A közös munkák során egyre természetesebbé válik a partneri hozzáállás. A saját bőrükön tapasztalhatják meg a gyerekek, hogy milyen jó érzés, amikor megértően tudnak egymás felé fordulni. Élmény látni, amikor megszületik a kapcsolat az idegenek között és hirtelen teljesen oldottá válik a hangulat.  Felszabadult légkörben magától adódik a közvetlen kapcsolat, az egymásnak adott segítség és a közös munka.

9

A csoporthoz való alkalmazkodás, csoporttudat

A tábor résztvevői 5 napon keresztül észrevétlenül szívják magukba a “Fontos vagyok”, “Értékes vagyok” “Hasznos vagyok” érzést azáltal, hogy az egész csoport számít az aktivitására, megoldásaira és együttműködésére. Saját bőrén tapasztalja, hogy egyenrangú partner, mint a csapat összes tagja.

A személyiség fejlesztésére, mint motiváció, önismeret, alkalmazkodás és moralitás nagy hangsúlyt érdemes fektetni, mert fejlett személyiség nélkül nehezen képzelhető el a tehetség kibontakoztatása.

Gefferth (1989)